Pár hónappal ezelőtt, még mielőtt terveztük volna a picit, feltűnő, és néha zavaró volt számomra, hogy mekkora felhajtás volt, amikor egy baba rúgott. Mindenki rohant oda, és meg akarta fogni az anyuka pocakját, hogy érezhesse a kis lakó ficánkolását. Amióta túl vagyunk az első 3 hónapon, és kezdem felfogni, hogy lesz egy kisfiam, már másképp tekintek a dologra.

Pár hete már mocorog a pici,feleségem elmesélése szerint olyan, mint ha belülről böködné, vagy kaparászná Őt. Mutatta, elkezdte böködni a vállamat, hogy körülbelül ilyen érzés neki. Persze el tudtam képzelni, de akkor se tudtam teljesen beleélni magam a dologba. De a ma este más volt. A Párom mondta, hogy tegyem oda a kezemet a pocakjára, hátha érzem. Rátettem a kezemet és koncentráltam. Érezni akartam. Éreztem a feleségem pulzusát, az emésztését, minden kis mozdulatát, de Áront nem. De valami... Hopp... Ez Ő? Néztem kérdően a páromra. Mosolygott. Éreztem a kisfiam ádáz harcát édesanyja belső szerveivel. Annyira aranyos. A kis pici 30 dkg-os kis magzat pacsit ad az apjának az anyán keresztül. Nagyon boldog vagyok. Elmondani nehéz, milyen érzés, de tapasztalja meg mindenki.